Lányok, vigyázzatok az idővonalaitokra! Gomolyognak a szófelhők.

Sziasztok!

Éppen nagyon mérges vagyok, mert egész eddig kerestem, hogy hogyan tudom beágyazni az idővonalamat a bejegyzésbe, amit meg is találtam, de ennek ellenére mégsem sikerült, mert az ingyenes WordPress ezt a lehetőséget kilőtte. Pedig nagyon szép lett volna. Szóval emiatt most dúl bennem némi neheztelés. Azért csináltam nektek szépséget, hajtás után láthatjátok!

Eredetileg a Timetoast programjával kezdtem el az idővonalat elkészíteni, de ez nem nagyon tetszett, ráadásul indokolatlan mennyiségű és minőségű reklámokkal halmozott el az oldal. Úgy fest, hogy most ennek a bejegyzésnek a végén is láthattok reklámot, amit a WordPress generált oda, ez egyre idegesítőbb. Persze értem én, hogy valamiből élni kell, de azt hiszem, hogy ha valaki, hát a wordpress megengedhetné magának, hogy nem offolja szét a weblapokat reklámmal. Na de visszatérve a témához, inkább ezt abbahagytam, hátha a Google talál valami számomra kellemesebb eszközt. És tényleg. Így találtam rá a http://timeline.knightlab.com/ oldalra, ahol elég egyszerűen sokkal jobb és szebb idővonalat tudtam csinálni. Legalább annyit sikerült elérni, hogy a képre kattintva elérhetitek az idővonalat.


timeline


Az idővonal funkcióján gondolkodva rögtön jött az alkalmazása történelmi áttekintéshez. Informatikában amúgy is fejtörést okozott, hogy a sok izgalmas program tanítása helyett hogyan lehetne megismertetni őket az informatika történelmi szépségeivel. Erre elég jó eszközt kaptam az idővonal által. Nem megy el vele rengeteg idő, elvileg jól megosztható, beágyazható, olvasgatható. Így a diákok akár otthonról is jól tudják használni, ha kell. El tudok még képzelni alkalmazást, akár egy matematikusok bemutatása órához, vagy hasonlókhoz. Biztosan fogom is használni.


Kevesebb értelmet tudok felfedezni a következő alkalmazásban: tagxedo.com. Ez a program szófelhőt gyárt adott alakra, adott szavakból. Nem teljesen találom ennek a dolognak a valódi funkcióját. Azonban tény és való, hogy baromi jól néz ki, és így bármikor szívesen csinálok ilyesmit. Akár egy teremdíszítés alkalmával, hatalmasban kinyomtatva sokat dobhat egy informatikaterem hangulatán. Erre például lehet, hogy fogom is használni. Lássuk hogyan nézne ki egy ilyesmi dekoráció.

Megjegyzem, hogy ma valami nagyon rossz napja van a modern eszközöknek, mert semmi nem akar úgy működni, ahogy kellene. A Tagxedo például azt akarja, hogy telepítsem a silverlight-ot, ami már rég rajta van a gépen, de így nem tölti be az alkalmazást, hanem egy másik gépen kellett elkészíteni. Valaki nagyon ki fog kapni ezért.

wordcloudNah, most hogy így kidühöngtem magam, remélem élvezettel nézegetitek a számítógép alakú szófelhőt!

Jó szórakozást, ha nektek elindul!


Források

Képek:

Szöveg:
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s