Recept: Házi verseny red mentával a’la Máté bácsi

Motiváció

Az iskolai versenyek mindig sok sikerélménnyel gazdagítják a közösséget. Emiatt nagyon fontosnak tartom, hogy néha megküzdhessenek egymással a gyerekek. Fejlődhetnek egymás elfogadásában, elismerésében, valamint gyakorolhatják a szerény győztes, illetve a gáláns vesztes szerepet. Ezt a versenyt most először készítettük el ezen a módon a diákok számára, és az eredmény nagyon felemelő volt. Láthatóan ízlett nekik, és kérték, hogy legyen még ilyen máskor is.

Kattints a teljes bekezdés elolvasásáért!

Reklámok

Lányok, vigyázzatok az idővonalaitokra! Gomolyognak a szófelhők.

Sziasztok!

Éppen nagyon mérges vagyok, mert egész eddig kerestem, hogy hogyan tudom beágyazni az idővonalamat a bejegyzésbe, amit meg is találtam, de ennek ellenére mégsem sikerült, mert az ingyenes WordPress ezt a lehetőséget kilőtte. Pedig nagyon szép lett volna. Szóval emiatt most dúl bennem némi neheztelés. Azért csináltam nektek szépséget, hajtás után láthatjátok!

Continue reading “Lányok, vigyázzatok az idővonalaitokra! Gomolyognak a szófelhők.”

Redmenta, a magyar tesztprogram

Sziasztok!

Megismertem egy tesztprogramot, amely annyira megtetszett, hogy máris bevetettem egy verseny lebonyolításában. Gondolhatjátok, hogy ez bizony eredmény. Elég kritikus személynek érzem magam, de tetszenek az ilyen kezdeményezések. A magyar fejlesztők csak hab a tortán, ez pláne közel hozza a szívemhez. A dolog működéséről majd hajtás után!

Kattints a teljes bekezdés elolvasásáért!

Gondolkodok, tehát vagyok. Hol? Hogyan? Miért? Merre? Mivel kapcsolatban?

Sziasztok!

Mielőtt megijednétek, nem lesz nagy filozófiai értekezés a bejegyzés. Az embernek gyakran tele van a feje gondolatokkal, melyeket jó lenne rendszerezni. Ilyenkor leülünk és átgondoljuk, esetleg lerajzoljuk valamilyen térkép formájában. A gondolattérkép ugyanakkor nagyon hasznos lehet több ember együttes gondolkodására is. Erre egy nagyon hasznos eszköz a Mindomo, amivel az alábbi térképet is csináltam egy számomra fontos témáról.

Szövegszerkesztés

Kattints a teljes bejegyzés elolvasásáért!

Google Közösségek, te vagy az én emberem!

Sziasztok!

Gyerekek, előre is mondom: le vagyok nyűgözve, szépen magyarosan megmondva. Végre. Sokszor összefutottam tanulmányi rendszerekkel, mint az E-Learning, vagy az EDU 2.0. Nem azt akarom mondani, hogy ezek rossz rendszerek. Csak azt, hogy túl sok funkciójuk van, a diákok könnyen elvesznek a feladatok, dolgozatok, jegyzetek, stb menükben. Miért nem lehet egy sokkal egyszerűbb megoldás erre? Hát úgy tűnik találtam, csak nem kifejezetten oktatási felületet, viszont kiválóan alkalmas erre a célra.

Kattints a teljes bejegyzés elolvasásáért!

Hurráoptimizmus, Ollé!

Megosztani, vagy nem megosztani, ez itt a kérdés! Csak hogy egy klasszikust idézzek rosszul.

Ollé János előadását hallgattam meg, aminek kapcsán sok gondolat kavarog bennem, ezeket szeretném megosztani a kedves olvasókkal, néha kialakult véleményemet megfogalmazva, néha inkább csak a kérdéseket elemezve, melyek felmerültek bennem hallgatva Ollé János hurráoptimizmusát a WEB2 lehetőségeivel és hurrápesszimizmusát a kihagyott ziccerekkel kapcsolatban, ha szabad ezzel a képzavarral élnem.

Kattints a teljes bejegyzés elolvasásáért!